You are currently viewing A tarot kártya felfedi a 2021-es év titkait!

A tarot kártya felfedi a 2021-es év titkait!

A tarot 2021-es jóslata nagyon erős esztendőt jelez előre. Kiindulni ebből az esztendőből szükséges, hiszen a folytonosság így tartható meg. Egy dolog biztos, már most kimondható, hogy 2021. a változás éve lesz! Akiket eddig alábecsültek, valamilyen módon háttérbe szorultak, most hirtelen komoly szerepet kapnak. Az eddigi értékrendek megváltoznak és olyan tulajdonságokkal lehet csak talpon maradni, amelyek csak akkor születnek meg benned, ha tényleg élsz. 

A kártya jóslás szerint nem az alvók éve vár ránk. Azok, akik képesek cselekedni, azok teremtik meg a változást. Akik most fent vannak, jól kapaszkodjanak meg, mert a következő esztendőben új emberek törhetnek fel, akár te magad is! Sokan, akik alkalmatlanok a vagyonhoz, a sikerhez, vesztessé válnak, míg akik tényleg képesek küzdeni, Őket várja a siker. Azt viszont ne feledd, hogy a változást hozó esztendők a legnehezebbek!  

Hívd Szegedi Pannit a 0690603831-es számon (508Ft/perc), kérj jóslatot, ha úgy érzed, előre kell lépned a következő esztendőben! 

3 csillagjegynek hatalmas anyagi gyarapodásban lesz része 2021-ben a horoszkóp szerint. Nézd meg ITT, köztük vagy-e!

 

  1. lapja a Végítélet kártyája. Mondanánk, rossz ómen, de mint jós, annyit írok, ez várható volt. A lap a logikus és tudott következmények kártyája. Jelzi, hogy eljönnek olyan pontok, amikor már nem lehet takargatni, azaz az igazság kinyilatkoztatásra kerül. Az apokalipszis szó jelentése is az, hogy feltárás, kinyilvánítás. Ami eddig nem volt látható s tudható, most megfoghatóvá válik. Mindez egyéni életekre lebontva nem katasztrófát jelent, hanem igazságot. Amikor Bábel tornya összedőlt (Torony lapja), akkor sem az egyén szenvedett kárt igazán, hanem a tudatlan királyok, akik a tornyot minden áron felépítették. Most végre leírható, hogy olyan következik, amikor olyanok kaphatnak lehetőséget, akik eddig soha! 



Úgy érzed, sorsod nem úgy épült, ahogy te azt szeretted volna, mindig valamilyen akadályba ütköztél? Most itt a változás ideje a tarot elemzés szerint.  Elsősorban a szellemi utak nyílnak meg. Rendkívül spirituális lesz ez az esztendő. A Papnő lapja hatalma ott lesz a Végítélet mellett és a titkos tudásra fogékony elme számára ősi titkok tárulnak majd fel. A tarot elemzés szerint szellemi év következik, ahol bizony forradalmi energiák kezdenek majd munkálkodni. Mintha csak Ádám és Éva most harapna az almába s ébrednek tudatukra. Úgy fognak most tömegek a tudatukra ébredni és  munkálkodni azon, hogy változás álljon be az életükbe. Sokan leszoknak majd a dohányzásról, sokan mondanak le végleg az alkoholról és kezdenek tisztább életet. Soha ennyi betartott újévi fogadalom, mint 2021-ben várható, nem volt még a világban. Tömegek akarnak majd egészségesebb és tisztább életet élni. Ez a változás minden bizonnyal számodra is adott lesz. Te magad is tisztább zónába lépsz. Az esztendő sorsfeladata az, hogy tegyél többet önmagadért! 

Hívd Violát 0690603831-es számon (508Ft/perc), kérj angyali segítőt 2021-re a legjobbtól!

Születési dátumod elárulja ITT, hogy mikor lesz sok pénzed!

 

A gazdagság éve azoknak lehet ez az esztendő, akik jelenleg nem gazdagok. Ennek oka a Végítélet lapja és annak uralkodó szerepe. A Diadalszekér kártyája védettséget ad annak, aki éber. Nagyon fontos előrejelzés ez, mert komoly változásokat tár fel a tarot elemzés. A Diadalszekér kártyája sokak kedvenc lapja. Számomra is, sokszor úgy érzem, ez a lap maga az élet. A Diadalszekér előtt egy fekete és fehér ló van, a jó és a rossz, ezeket az ellentétes erőket a kocsisnak kell megzaboláznia. Ébersége nem lankadhat, mert akkor a szekér eltér, rossz irányba fog haladni! Csak az egyensúly állapotában képes az erőket megfogni. Ennek értelmében ez a lap sok embernek ad védettséget az esztendő várható csapásaival szemben. Te magad is védett lehetsz, pusztán éberen kell figyelned a világra, környezetedre és munkádra. A nehéz idők gyakran hoznak meglepő változásokat. Időnként emberek felfelé esnek. Ennek oka az, hogy nagyon sokan a gazdagságban el vannak kényelmesedve, nem képesek igazán objektív döntéseket hozni. A vagyon igazgatta magát, termelte önmagát, de amikor válság alakul ki, józan döntéseket kell meghozni. Aki erre nem képes, az könnyen elbukhat a tarot jóslás szerint. A szerencse kereke rejtve maradt, nem fedi fel magát 2021-ben. Csak kiválasztottaknak adatik meg az igazán jó szerencse ebben az esztendőben. Amit elérsz majd, azt a magad erejéből érheted el. Ennek ellenére ott lesz a szerencse útja, de csakis személyes elemzéssel jósolható meg, hogy hol és mikor.  

 

A 2020-as esztendő eseményei alapján azt gondolhatod, hogy az emberi kapcsolatok romlani fognak a következő esztendőben. Az ingyen jóslás viszont azt mutatja, hogy 2021-ben az emberi kapcsolatok felértékelődnek majd. Fontosabb szerepet kapnak a családtagok és a barátok. Nem csak virtuális kommunikáció lesz a felek között, megnő a személyes kontaktus értéke. Mindez arra enged következtetni, hogy a nyári hónapoktól számítva bizony könnyebb és jobb lesz az élet. Nem az határozza meg az életminőségünket, hogy mennyit tudunk vásárolni a boltban, hanem az, hogy mennyit nevetünk együtt szeretteinkkel. A kártya jóslás szerint megnő a gyermekvállalási kedv, akár téged is érinthet ez, hiszen sokunk életében ott a változás szele. 

A Végítélet lapja, az év kártyája, amely felfedi a fátylat. A barátságok könnyen bukhatnak el, de csak azok, amelyek hamis alapokra épültek. Sok hamisság kerül a felszínre, de ez nem feltétlenül rossz, hiszen számtalan ember életében szükség van a tiszta alapokra. Sok párkapcsolat van, amelyeknek nem árt a megtisztulás. A legtöbben azt tapasztalhatják, mintha új lehetőség, új tűz ébredne a kapcsolatukban. Sok szerelem erősödik meg, de a menthetetlen rossz kapcsolatok nagy része teljesen véget fog érni. 

A tarot 2021-es jóslata forradalmi változásokat jelez előre. Nem kell megijedni a változástól, hiszen a legtöbb embernek erre van szüksége! Neked is talán. Lehet, nincs még párkapcsolatod és várod a szerelmet. Egy ilyen tüzes esztendőben, mint ami következni fog, nagy eséllyel találhatod meg a párod! Bíznod kell a sorsban és Önmagadban, illetve ne zárkózz el a külvilágtól! 

 

Néha jobb előre gondolkodni, mint megvárni a bajt és kikecmeregni belőle. Épp ezért kérj már most egy tarot kártya jóslást 2021-re, hogy tudd, hogyan kerülheted el a bajokat, vagy ragadhatod meg a jó történéseket! Fordulj bizalommal Szegedi Pannihoz vagy Eugéniához a 06 90 603 831-es telefonszámon (508 Ft/min)!

 

Telefonálhatsz külföldről is szakembereinknek!

Szlovákiából a következő számot tárcsázd: 0900 605 605 (1,6 €/perc)!

Romániából pedig ezt: 0903 760 611 (1,56 €/perc)!