Nostradamus megdöbbentő jóslata 2021-re!

Nostradamus megdöbbentő jóslata 2021-re!

Nostradamus üzeni az időn túlról: 

“Eljött hát az idő a nagy változásra, az év, amelyet fényes csillag ragyog be, s kezdete a jónak és rossznak. Eljött ideje békének s háborúnak, szegénységnek s gazdagságnak. Egy év, amely megválthat minden bajodtól, s ha bűneid vannak, akkor szembesíthet vétkeiddel a 2021-es esztendő hatalma. A csillagjegyek mindegyike áldást kap, ha az sosem átkozott meg senkit. Eljött az idő, mikor felemelkedik az, akinek fent kell lennie. Szívedben érzed majd a szavak igazát!”  



Nostradamus üzenete mindig sejtelmes, de sokak számára hordoznak szavai igaz gondolatokat. A látnok szavai mindig mélyen érintik meg az azt látó s halló jóst. Maga a látás hívás titkos folyamata sem mindennapi. Nostradamus – ahogy sok asztrológus is – a változás évére hívja fel a figyelmed. Nem kis változásra, hanem „nagy változásra”. Minden jóslás gyökere a jelenben van. Nostradamus jóslata is a jelenből indul. Nem értheti az a jövőt, akit nem érdekel a múlt, s nem néz maga elé. Láthatod, most milyen a világ, láthatod, hogy most mennyi baj és felfordulás van körülöttünk. Ha mindenbe belegondolsz, megérted azt, hogy valóban változásra van szükség, amelyet már csakis a 2021-es esztendőben várhatunk.  

 

Nézd meg ITT, javul-e majd az anyagi helyzeted a jóslat szerint!

 

Béke és háború nem lehet egyszerre, de Nostradamus látása szerint, mindkettő ideje eljön. A pólusok változnak, aki eddig mozgalmasan élt, annak ideje megbékélnie. Aki viszont békében élt, számára eljött az éberség ideje. Mégis mit is jelent Nostradamus szerint a háború? Gondolj a harcra, gondolj arra, hogy harcolnod kell a céljaidért! Egyszerre csak béke és háború a világban akkor lehet csupán, ha a szívekre gondol a jóslat. Valamit sokan észrevesznek majd, amiért megéri küzdeni. Szegényből könnyen lehet gazdag s gazdagból szegény. Míg a gazdagnak békére kell találnia, el kell fogadnia sorsát, addig a szegény kezdjen el harcolni saját sorsáért. A pólusok változnak a jóslat szerint!



Te magad is tehetsz azért, hogy változást érj el. Amennyiben nem érzed magad elég sikeresnek, a 2021-es esztendőben módodban áll majd változtatni. Nagyon nehéz meghatározni azt sokszor, hogy hol és mit is kell tenned. Hívd Violát a 0690603831-es számon (508 Ft/perc), kérj elemzést, hogy tudd, merre is indulj el a siker érdekében!  



A vétkekkel való szembesítés nagyon fontos része a jóslatnak. Igen, akinek vétke van, most szembe nézhet bűnével. A vétkek viszont különböznek, de a tettek súlya bizony blokkolhatja a sorsokat. Akár a tiédet is, hiszen nagyon kevés ember van, aki bűntelen. Nagyon sokan követtek el hibákat, követtek el sokszor apró bűnöket, amelyek blokkolják a sorsukat. 

Megosztok veled egy történetet, amelyet egy orosz mágus barátomtól hallottam sok évvel ezelőtt. Elment hozzá ügyfele tanácsot kérni, hogy mit is tehetne Ő a szerencséért. A mágus barátom megnézte ingával az ügyfelet és elmondta, hogy saját bűnei blokkolják, ebből kell feloldozást keresnie. Az ügyfél balgán nézett rá, majd mosolyogva mondta, Ő bűntelen, nincs vétke. Mágus barátom ekkor elmondta neki, hogy a dohányzás is blokkol. Hiszen Földanyácskát szennyezi az eldobott csikkel, s a testét, lelke templomát pusztítja a füsttel és az azokban lévő mérgező anyagokkal. Ügyfele csak nevetett s nem vette komolyan, amit a mágus barátom mondott. Pár évvel később megjelent az ügyfél nála újra, majd azt mondta, már nem dohányzik, mégsem szerencsés. Mágus barátom ekkor egy számot írt fel egy darab papírra, majd azt mondta: “Ezt az összeget add át az alapítványnak, amely a szibériai tigriseket szeretné megóvni a kihalástól. Nekem viszont most ne fizess semmit, amit nekem adnál, azt is csapd hozzá az adományhoz. Amikor pedig átadtad az összeget az alapítványnak, végezd el ezt a titkost rítust, amely feloldoz és felszabadítja alvó szerencséd!” 

Az ügyfél tétován nézett mágus barátomra, de mégis volt benne némi kíváncsiság, így megfogadta tanácsát, és megtette, amit a barátom kért. Eltelt három hónap, majd kopogtatott az ügyfél mágus barátom moszkvai szegényes otthonának ajtaján. Az ügyfél mosolygott s elmondta barátomnak, hogy úgy tett, ahogy kérte, de nem hitt benne. Aztán mégis történt valami a rítusa után három héttel (21 nap!!!). Ötvenmillió dollárt nyert szerencsejátékon! Dollárt, mert abban az időben az orosz rubelben nem bíztak. Hatalmas összeget nyert, mert megszabadult a blokkoktól és elvégezte a titkos rítust. 

Ez a rítus át van adva egy kollégámnak, s Ő dönti el, kinek adja tovább. Ha szükséged van rá, hívd Aurethielt a 0690603831-es számon (508 Ft/perc), s kérd az „orosz mágusok titkát”! Amennyiben alkalmas vagy, megkapod a titkos rítust!

 

Olvasd el ITT a legjobb számmisztikusok teljes körű elemzését 2021-re!

A „csillagjegyek mindegyike áldást kap, ha sosem átkozott senkit”, mondja Nostradamus üzenete. Sosem átkoztál senkit? Nagyon kevesen vannak, akik ténylegesen rosszat akarnak a másiknak. Az áldás vagy van, vagy nincs. Most fontos ez a látnok szerint, mert talán nélküle nincs esély arra, hogy fejlődést érjünk el a 2021-es esztendőben. Sajnos sokan mondanak olyat, amit később megbánnak. Bizonyos emberek akár egy szóval is képesek rontást küldeni, mert annyira szuggesztív személyiségek! Lehet, te magad is ilyen vagy, ezt nem tudhatod. Lehet, nagyon is fog az átkod, és ha azt mondod valakinek, hogy száradjon le egy bizonyos testrésze, lehetséges, hogy utána folyamatosan követi majd a balszerencse. Nem tudhatjuk, hogyan fogan meg szavunk, vagy tekintetünk éppen mennyire szúr. Szerencsére az ilyen rontások elküldésének blokkja könnyen oldható. Hívd Szegedi Pannit a 0690603831-es számon (508 Ft/perc), kérj rontás semlegesítést, ha úgy érzed, fog az átkod! Akár egész évben is szerencséd lehet, ha a csillagok áldása rajtad van!  

 

Nostradamus jóslata soha ilyen nehéz nem volt. Zavaros időket jelez előre, de ezekben az időkben jól jár az, aki valódi tudással képes tenni a sorsáért. Azok viszont könnyen bukhatnak el, akik csak vagyonuk és hatalmuk miatt vannak bizonyos magaslatokban. Ha szíved tiszta, s tetteid jól határozod meg, a következő esztendőd egy sikeres és változásokkal telített év lesz!  



Kérd a személyre szabott jóslatod 2021-re, hogy tudd, hogyan alakul a jövő éved, vagy akár a gyeremekeidé, családodé! Pluszban most megkapod a jóslás mellé a legerősebb pénzvonzó kódokat is 2021-re, Szegedi Pannitól vagy Aurethieltől a 06 90 603 831-es telefonszámon (508Ft/min)! 

 

Telefonálhatsz külföldről is szakembereinknek!

Szlovákiából a következő számot tárcsázd: 0900 605 605 (1,6 €/perc)!

Romániából pedig ezt: 0903 760 611 (1,56 €/perc)!





Close Menu