Neked mit hoz a mai varázslatos éjszaka – Szent Iván éj?

Neked mit hoz a mai varázslatos éjszaka – Szent Iván éj?

Június 24-e Szent Iván napja, és az azt megelőző éjszakát 23-ról, 24-re nevezzük Szent Iván éjszakájának. A világ minden táján, évszázadok óta szinte minden nép, kultúra megemlékezik erről a varázslatos éjszakáról. Magyarországon már a 16. században, de lehetséges, hogy sokkal korábban is, örömtüzeket gyújtottak ezen az ünnepen. A hagyomány szerint a Szent Iván éjjeli tűz átugrása bőséget, egészséget és szerelmet is hozhat. Nagyon fontos, hogy a hagyomány szerint ezzel a tűzzel a Napot, a jó energiákat kívánták megsegíteni az emberek. A tűz szimbolizálja a védelmet, és elűzi a gonosz, sötét erőket, rontásokat.

Három különböző lehetőség közül érdemes választani, ezen az éjszakán. Természetesen, ha valaki úgy érzi, hogy tényleg több dologra is szüksége van, arra is van lehetőség, hogy a varázslatok éjszakáját több féleképp használja ki. Azért emelem ki ezt a három dolgot, mert hiszek abban, hogy a több százados hagyományoknak, feljegyzéseknek, szokásoknak van alapja. Nem véletlen az, hogy az északi népek, a kelták, a germánok, a szlávok és mi magyarok is minden évben megemlékezünk, és rituálékat végzünk ezen a napon.

Az első dolog, a holtak távozása a Tejúton – az ég és a föld nászának tartották Szent Iván éjszakáját. A spirituális vezetők, papok, druidák testüket elhagyva vették fel a kapcsolatot a holtak világával. Segítséget kértek a holtaktól, kérdéseket tettek fel a jövőről, a termésről, bevételekről, egészségről, szerelemről, háborúkról. Természetesen, egy médium segítségével erre neked is van lehetőséged. Bármilyen kérdést feltehetsz, üzenetet fogadhatsz elhunyt szeretteidtől. Médium, tisztánlátó kollégáinkat itt találod: http://asztroklub.hu/josok/

A második nagyon fontos dolog a Szent Iván éjszakai szerelem bevonzás és szerelmi jóslat. Hihetetlen, hogy milyen erősen működnek a szerelmi energiák ezen a napon. A régi időkben úgy tartották a szerelmeseknek együtt kell átugorniuk a tüzet, hogy örökre együtt maradjanak. Természetesen, ha a szerelmet szeretnéd bevonzani, visszakapni a párod, megerősíteni a házasságot, új szerelmet megélni, nem lesz ma szükség tűz ugrásra, de mindenképp készíts egy mécsest, vagy egy gyertyát, és jelentkezz a Szent Iván éji szerelem bevonzásra. 

Ha tartasz a mágiától, viszont mindent szeretnél tudni a párod érzéseiről, akkor kérj jóslást legjobb szerelmi jósainktól. Őket itt találod: http://asztroklub.hu/josok/

A harmadik nagyon fontos dolog, amiben szint kivétel nélkül mindenki érintett a Szent Iván éjjeli bőség varázslat. Először is a tűz tisztító erejével megszabadulunk, és távol is tartjuk az ártó erőket. Ez nagyon fontos, mert nem kell külön védelemre rituálét végezni. Amint ezzel készen vagyunk, jöhet a nagy pénz, bőség, egészség, szerelem varázslat. Minden egyben, egy csodákkal teli éjszakán.

Ne feledd, Szent Iván éjszakája, csak egyszer van egy évben. Egyetlen ilyen nap van, amikor a jó tündérek, csodatévő manók, a varázslatos angyalok, fénylények és minden jó energia egyként, a gonosz erőktől mentesen dolgozni tud és fog érted.

Jelentkezz ma, és kérd a gyors Szent Iván éji mágiát! 

Close Menu